Lebuktak a badacsonyi rapsicok

Vasárnap reggel értek tetten a halőrök két orvhalászt és harmadik társukat, aki eresztőhálóval próbált halat fogni. Az őrök szombat délután figyeltek fel a két csónakosra, figyelőszolgálatot szerveztek, majd vasárnap reggel tetten érték a rapsicokat. A halőrök és  a Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai szembesítették a tilosban horgászókat, hogy bűncselekmény elkövetéséért kell majd felelniük. A Balatoni Vízirendészeti Kapitányság […]

Balatonfűzfőn is folytatja a magyar úszóválogatott az edzést

A magyar úszóválogatott tagjai a jövő hét elején két fővárosi és három vidéki helyszínen újrakezdik a közös edzésmunkát. Dominik világ- és ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes úszó szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a Duna Arénában, a Laky Károly Uszodában, valamint Törökbálinton, Balatonfűzfőn és Győrben folytatódik a közös munka azok számára, akiknek mindkét koronavírus-tesztjük negatív lett. […]

Októberben rendezik meg az Ultrabalatont

A szervezők tájékoztatása szerint a módosítás csak az időpontot érinti, így a versenyközpont változatlanul Balatonfüred lesz, a táv pedig 220 kilométer. A központ október elsején nyitja meg kapuit, másnap pedig az egyéni és a 2-3 fős csapatok megkezdik versenyüket. A nagyobb létszámú csapatokat október másodikán hagyományos tésztapartival és sportszakmai expóval várják, számukra a rajt október […]