Üdülőket árvereznek el

A vevők hét önálló ingatlanra és az egykori balatonőszödi kormányüdülőre jelentkezhetnek. A csaknem 20 hektáros, több ingatlanból álló létesítményt együttesen, ingatlancsomagként értékesítik. Licitálni az Elektronikus Aukciós Rendszer (EAR) felületén keresztül lehet. Az állami tulajdonban lévő balatoni üdülők e-árverésen keresztüli értékesítését novemberben kezdte meg a vagyonkezelő. Az első ütemben 2,5 milliárd forint kikiáltási áron hirdettek meg […]

Lassítanák a forgalmat

A héten három napon át szerveznek forgalomlassító tüntetést félpályás útlezárással. Alkalmanként tizenkét gépkocsit állítanak sorba a falu közepén, ez idő alatt a helyi polgárőrség és a rendőrség munkatársai irányítják a forgalmat. A lakosság azt szeretné elérni, hogy a közútkezelő lépéseket tegyen annak érdekében, hogy lassúbb legyen az átmenő forgalom. Ugyan már 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben és a […]

Mi már tudjuk, milyen koncerteken bulizol majd a STRAND-on

Immáron nyolcadszor jelentkezik a Balaton Régió legizgalmasabb eseményeit felvonultató programsorozat, a MOL Nagyon Balaton, melynek keretében ezúttal is világsztárok sora érkezik majd Zamárdiba, a STRAND Fesztiválra. Augusztus 18-22. között már biztosan fellép Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig és a Milky Chance, valamint a legnagyobb hazai kedvencek. Early bird jegyek december 2-től kaphatók, köztük kedvezményes […]