Elkezdődött az észak-balatoni vasútvonal villamosítása

A beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (IKOP) keretében, megközelítőleg 23 milliárd forint uniós és állami támogatásból valósul meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. megrendelése alapján. A közbeszerzési pályázatot a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. által létrehozott ÉB 2018 Konzorcium nyerte. Az 55 kilométeres szakaszon 2021 áprilisától válthatják föl a dízelvonatokat az elektromos […]

Egyeztetést sürgetnek a partvonal tervekről

A testületek több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait, a nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot – sorolta az első visszajelzéseket Balassa Balázs. Emlékeztetett rá, hogy a Balaton partvonalát az elmúlt több […]

Ilyen lesz a FüredGasztro

Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke, Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Schmindtné Kositzky Anett, a Füredkult ügyvezető igazgatója beszélt az idei Füred Gastro fesztivál szellemiségéről, tematikájáról, hagyományteremtő szándékáról és hosszútávú célkitűzéseiről, ami nem is lehet más, minthogy összefogást kezdeményezve sikeresen hozzájáruljon a Balaton régió egészének további, megállíthatatlan fejlődéséhez.   

Gasztroélmények Siófokon

Bemutattuk már Siófok őszi programjait, most pedig szűkítjük a kört és a gasztronómiára hegyezzük ki a település rendezvényeit. Siófok három gasztrorendezvénynek is otthont ad(ott) az őszi időszakban. A Sör és Csülök Fesztivál és a Halfesztivál után novemberben a Libadalom vár. Hasonlóan jó hangulat várható, íme egy ínycsiklandó videó:    

Nagyon menő lesz az új fenyvesi játszótér

Ennek részeként jégpálya, napozóágyak és toboz játszótér is készül. Fotó: facebook/Tóth Jenő Tamás Utóbbi látványosan épül és már most nagyon menő. Emellett az öltözőkabinok is a fenyő témakörében alakulnak át: a Fenyvesen összegyűjtött tűlevelekből gyártanak műgyantás lapokat a kabinokhoz.