Aranyérmes a Majthényi, Domokos páros

A szervezők csütörtök esti tájékoztatása szerint az eddig megrendezett nyolc futam esetén már a két legrosszabb futameredmény kiejthető, így, bár pénteken megfelelő idő esetén még lesz egy utolsó, kilencedik futam, ennek eredményétől függetlenül Majthényi Szabolcs és Domokos András már zsebében érezheti az Európa-bajnoki aranyat, sorrendben a hatodikat. Majthényiék a Balatonon, azaz hazai vízen először nyertek […]

Ismerkedj meg a Giro d’Italia útvonalával

Első alkalommal rendezik meg a Badacsony 200 elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrát, amit a Bakony 200 közel 30 éves, töretlen népszerűsége segített életre hívni. A túrát tömören a bringa, Badacsony, Balaton második vonala, bor címszavakkal lehetne jellemezni. A legrövidebb, Kicsi táv 28 kilométeres, amit szinte mindenki tud teljesíteni. Némi előképzettségre szüksége van annak, aki a Sprint távot […]