Rászoruló családoknak segít a kenesei pékség

A G&D kézműves cukrászda és pékség segíteni kíván a rászorulókon. A nap végén szeretnék eljuttatni a megmaradt pékárukat a rászorulóknak, hátrányos helyzetben élőknek. Kedves Keneseiek!:-) A segítségeteket illetve tanácsotokat szeretnénk kérni, hogy a nap végén esetlegesen megmaradt jó… Közzétette: G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Balatonkenese – 2019. augusztus 29., csütörtök
Menzákon is népszerűsítik a csapvizet

Ön mennyi vizet iszik egy nap? Tudta, hogy 1,5 milliárd ember nem jut tiszta, egészséges vízhez? Sőt a világ iskoláinak felében nincs megfelelő vízellátottság sem, pedig minden nap fontos lenne a megfelelő folyadékbevitel, hiszen a víz nemcsak szomjoltó, de javítja a koncentrációt, csökkenti a fáradtságot, és segít egészségesnek maradni. Többek között ilyen és ehhez hasonló […]
Újra átadják a Salvatore Quasimodo emlékérmet

Cserép László elmondta, hogy százhatvankét alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei költőversenyre, melyen az emlékdíj mellett két megosztott különdíjat is átad a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre, Szkárosi Endre és Cserép László alkotta zsűri. A programsorozat első napján Carla Romanelli olasz színésznő lesz a díszvendég, akinek […]
