Úszósapka, úttörőtábor, kempingezés – Így nyaraltunk anno a Balatonon

  Fortepan: 1934. Ez a fotó akár ma is készülhetett volna, ha leszámítjuk az úszósapkákat, melyet manapság már nem használunk a strandokon. talán a gyerekek sem. Maradunk a napellenző kalapoknál, nem félve, hogy vizes lesz a hajunk. A vakáció kitörésével évtizedekkel ezelőtt is egyet jelentett a gyerekek táborozása. Ha Balaton, akkor Zánka és úttörőtábor. Fortepan: […]

Kiváló a Balaton vízminősége

A Balatonból minden héten öt helyen, Siófokon, Balatonszemesen, Szigligeten, Keszthelyen és a Zala torkolatánál vesznek mintát a vízügyi szakemberek. Kóbor István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság laboratóriumi vezetője azt mondta, a tó vize fürdőzésre, horgászásra, vízi sportokra egyaránt alkalmas. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője arról is beszélt, hogy a Balaton vízminőségét javító fejlesztések eredményeképpen […]

Még mindig ég a királyszentistváni szemétlerakó

Csondor Henrietta elmondta: szombat délután óta folyamatos váltásban dolgoznak a tűzoltók a helyszínen, továbbra is ötös kiemelt riasztási fokozatban. Jelenleg Ajkáról, Balatonfűzfőről, Pápáról, Pétfürdőről, Siófokról, Székesfehérvárról és Veszprémből vesznek részt egységek az oltásban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végez a lerakó közelében és a szélirányban fekvő településeken, de […]

Viharfotók a Balatonról

Ezekből a viharfotókból válogatott a csodalatosbalaton.hu: Siófokon “megnyílt az ég”. Magányos csónakok Balatonalmádiban Kedvencünk: az alsóörsi móló Nincsen eső szivárvány nélkül

Emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja

Azt írták: az Alföldön, a főváros térségében, valamint a Dunántúl keleti területein egyre többfelé lehet számítani magas parlagfű pollenkoncentrációra (I. fokú riasztásra). Vasárnap már helyenként – elsősorban az Alföld keleti területein – nagyon magas koncentrációban (II. fokú riasztással) lehet jelen a parlagfű pollenje. További részletek találhatók a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer térképén a http://polleninfo.oki.hu oldalon.

Nincs elég áram a kikötőkben a sok elektromos hajónak

Csaknem duplájára nőtt az idei szezonban az elektromos hajók száma az alsóörsi kikötőben, és mindez nagy valószínűséggel a Balaton teljes területére érvényes. A növekedés várhatóan folytatódik, ezért nagy kérdés, hogy a kikötők villamos hálózata ezt meddig bírja. A kikötőket és ezzel lineárisan az elektromos hálózatokat ugyanis anno nem ekkora hajókra és villamosenergia igényre tervezték.   […]