Balatonalmádinál halt meg Heller Ágnes

A rendőrség később a hírügynökség megkeresésére azt közölte: egy holttestet találtak a Balatonban. Július 19-én 90 éves korában elhunyt Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Széchenyi-díjas tudós, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Temetéséről a család később gondoskodik – olvasható az MTA közleményében. Az MTI kérdésére, miszerint több hírportál a […]

Megkóstoltuk: Balatoni Élménypark Csopak

Menjünk el ma ebédelni valahová! Ajánlottam fel üzenetben a páromnak egy nyári kedd délelőtt, aki erre a meglepetésszerű kijelentésre nem is tudott hirtelen mást mondani, csak annyit, hogy “jó, menjünk!”. A részleteket már a kocsiban mondtam el neki, hogy egy kalandparkba megyünk, ahol van egy jó étterem. Egészen pontosan ez az étterem a Balatoni Élményparkban […]

Herczeg piknik kiállítással

Az ünneplők Herczeg Ferenc egykori Római úti birtokánál koszorúztak, majd az írófejedelemről elnevezett strand előtt álló szobránál emlékeznek. Mindannyian kirándulást tettek a bányaudvarokba, ott elmélkedtek arról, hogy milyen munkák folytak ott egykor. Amint azt Horváth Zoltán polgármester hangsúlyozta, Herczeg Ferencnek köszönhetik, hogy a hegy megmaradt a mai állapotában. – Ugyan valamennyit elbányásztak belőle, de ha […]

Bővítik a vízimentők flottáját

Azt írták: a közösségi oldalon elindított felhívásukra 4 millió forint lakossági adomány gyűlt össze. Az Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotels pedig 12 millió forinttal járul hozzá a hajóvásárláshoz. Mint kiemelték: a “balatoni és magyarországi turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként az Opus Global Nyrt., illetve az Opus csoport részeként a Hunguest Hotels Zrt. elkötelezett a […]