Véget ért az 50. Kékszalag, 545 hajó teljesítette a távot

A közlemény szerint a rajthoz álló és a beérkező hajók száma is rekordot döntött, a befutók száma magasabb volt, mint 2017-ben. Ennél több hajó távolsági vitorlásversenyen Európában csak a svájci Bol d’Or Mirabaud-ra nevezett 1990-ben, ahol 684 hajó indult el – tették hozzá. A csütörtök reggeltől szombat reggelig tartó vitorlásversenyen az indulóknak 48 óra alatt […]

Mikor lesz már strandidő?

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig Szombaton a változó mennyiségű és vastagságú felhőzetből több helyen alakul ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. Éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, reggelre a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. Vasárnap gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, főként a Dunától keletre alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Reggelig többnyire mérsékelt marad a […]

Jótékonykodó vitorlázók a Kékszalagról

A versenyzők idén is támogatták az Autistic Art Alapítványt. A nevezésnél 5 és 10 ezer forint plusz befizetésére is lehetőség volt, előbbivel 3, utóbbival 6 hónapig tudják biztosítani egy autizmussal élő fiatal számára a művészetterápiás programon való részvételt. A támogatói kék színű szalagot Varga Máté, autizmussal élő alkotó grafikája díszíti.