A kisgyerekes családokra is mindig gondol a szervezőcsapat. A Kippkopp és Tipptopp előadáson vendég lesz Marék Veronika, aki saját rajzaival kápráztatja el a közönséget. De Bogyó és Babóca és Süsü és barátai is ellátogatnak még a Balaton partra. Az utolsó héten pedig Halász Judit koncertjén énekelhetnek együtt szülők, nagyszülők és gyerekek.
Kiváló színészekkel, országos hírű társulatokkal találkozhatnak a nézők a nyár hátralévő részében is. Többek között Szulák Andrea, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Réti Adrienn, Botos Éva, Rusznák András, Mészáros Máté, Kerekes József, Ember Márk és más neves színészek is színpadra lépnek. Ellátogat még a Balatonra jó néhány kőszínházi előadás mellett számos független produkció is.
Ismeretterjesztő előadások és kiállítások bővítik az augusztusi repertoárt. A Kultkikötő egyik különleges színfoltja idén is a Templomséták a Balaton körül című előadás-sorozat, ahol Zubreczki Dávid építészeti szakíró vezetésével ismerhetik meg a résztvevők a Balaton környékének izgalmas építészeti és természeti örökségét.
A nyári évadhoz egy kortárs képzőművészeti kiállítás is kapcsolódik a Balaton válogatás kazetta No. 1. című tárlat Bartha Dorka és Weiler Péter munkáit mutatja be, nosztalgikus hangulatban, kortárs reflexiókkal. A kiállítás egészen augusztus végéig látogatható Alsóörsön, a Török-házban, ahol egy könnyed hangvételű kerekasztal-beszélgetésen is részt vehetnek az érdeklődők az alkotókkal és Bősze Ádám zenetörténésszel az augusztus 1-i megnyitón.
A Kultkikötő változatos, igényes esti és családi programjai 20 éve nyújtanak tartalmas kulturális kikapcsolódást a Balaton környékén élőknek és nyaralóknak és 10 éve már, hogy egész éven át hoznak előadásokat a tó környékére.
A teljes programkínálat a kultkikoto.hu oldalon olvasható.
Forrás:kultkikotő
|