A férfi, aki 81-szer fürdött a jeges Balatonban ezen a télen

Míg vannak, akik egyszer, pár másodperc erejéig mártóznak meg a téli Balatonban, addig Schwarz Kornél a tél szinte minden napján lesétál Balatonfüreden a partra, és vesz egy kiadós jeges fürdőt. Ennek apropóján beszélgettünk.

 

A Facebookon szembesültem vele, hogy napi szinten fürdőzöl a néhány fokos Balatonban. Hányszor csobbantál ezen a télen?
Decemberben még nem naplóztam rendesen, de ha minden igaz, 2 vagy 3 napot hagytam ki. Januárban minden nap voltam, 2 alkalommal kétszer is egy nap, és eddig februárban sikerült minden nap lejutnom a strandra. Szóval február 20-ig, ez 81 fürdést jelent, és eddig a tél 82. napjánál járunk.

Kornél nem fogadta el, hogy vége a nyárnak, dacossága pedig odáig vezetett, hogy végigstrandolta az egész telet

Honnan jött az ötlet?

Egy nyári nap épp arról beszélgettünk a strandon, hogy az egyik barátom születésnapján fürödni fogunk a Balatonban. Ekkor még erősen kételkedtem a dologban, de azért vártam is ezt a kihívást. Az említett októberi születésnapon egyébként fürödtünk is, napos volt az idő, és emlékeim szerint kb 16°C-os volt a víz.

Nyáron egyébként rengeteget jártam strandra az előző évekkel ellentétben. Néhányszor előfordult, hogy a nyárhoz képest kellemetlen időben – esőben, szélben, hűvösben – is lenéztem a strandra, ahol szinte egy lélek sem volt, de én meglehetősen élveztem, hogy akkor is fürödhetek, amikor másoknak ez eszébe sem jut.

https://www.youtube.com/watch?v=qCcI8KqpnDw

Elérkezett aztán a nyár vége, ami engem mindig kicsit keserű érzésekkel tölt el. Emiatt úgy döntöttem, hogy nem adom fel a strandolást. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy a nyárnak vége, és továbbra is folytattam a fürdőzéseket, átlagosan heti 1 alkalommal. Ez a dacosság aztán odáig vezetett, hogy egész ősszel járogattam fürdőzni, de csak ritkábban. Először akkor ütköztem falba, amikor már 14°C-ra hűlt a víz ősszel, akkor úgy éreztem, hogy a strandolásnak vége. Ugyanakkor kihívásnak is éreztem, és kíváncsi voltam, hogy még mindig bele tudok-e menni a vízbe. Minden alkalommal kicsit hidegebb lett a víz, és jól emlékszem, hogy minden fürdőzés előtt kissé bizonytalan és nagyon izgatott voltam.
Decemberben már naponta kezdtem fürdőzni, és nagyon tetszett, hogy képes vagyok úszogatni hidegebb vízben is. Ekkortájt kezdtem először utánajárni a hideg fürdőzéshez kapcsolódó cikkeknek, és ez további motivációt is nyújtott.

Ez nem veszélyes egyébként? Nem ilyenkor szokott leállni az emberek szíve?
Igen, akár veszélyes is lehet. A váratlanul bekövetkező találkozás a hideg vízzel valamelyest összeszorítja az ereket, és extrém esetben szívmegállást is előidézhet. Ugyanakkor, ha az ember mentálisan és fizikálisan fel van készülve, akkor ez a kockázat minimálisra csökkenthető. Hasonló kockázat minden fizikai megterhelésnél, sportnál is előfordulhat.
Hipotermia veszélye akkor léphet fel, ha az ember a saját határait túllépi és jóval több időt tölt a vízben, mint amennyire fel van készülve. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ne egyből ugorjunk a vízbe, hanem vizezkedjünk be előtte, ez nem csak nyáron, hanem télen is ugyanúgy megóv minket a hirtelen sokktól.

Egész évben Balaton

Mit ad Neked ez az extrém napi szertartás?
Rendszerességet jelent a mindennapokban, nyugalmat ad, jó közérzetet biztosít. Nálam a strandolás szerves része a séta is, ami legalább 5-6 km-t jelent naponta. A közel 3 hónap alatt már annyira megszerettem és hozzászoktam, hogy nagyon hiányozna, ha nem csinálnám. A napjaimat is úgy tervezem, hogy keresem mindig azt az időpontot, amikor lemehetek fürdeni, nem pedig elkerülni próbálom. Ha túl meleg lesz már a víz, akkor valószínűleg a napi hidegzuhanyokat fogom kipróbálni, persze a „hagyományos” strandolás mellett.

Milyen testi-lelki változásokat vettél észre a napi jeges fürdő hatására?
Ez nagyon érdekes dolog, figyelem magam, hogy mi történik velem (vélhetően) a fürdőzés hatására, és eddig egyetlen egyszer sem betegedtem meg, és a közérzetem sem volt rossz egyszer sem. Eddig sem voltam beteges, de télen egy betegség az mindig előfordult, egészen eddig. Mint minden átlagembernek, nekem is szokott lenni fejfájásom, rossz közérzetem stb, de amióta naponta fürdőzöm ez egyetlen egyszer sem fordult elő. Szóval az általános közérzetem az elképesztően jó, talán soha nem éreztem magam ilyen jól!
A hideg-fürdőzésnek (és ezt nem én találtam ki) immunerősítő hatása van, emelett stresszoldó, nyugtató hatású valamint az akaraterőt is fejleszti. A testsúly-kontrollban is szerepet játszhat, főleg ha egyéb mozgással egészítjük ki.

A pár fokos Balatonban lubickolva jönnek az ötletek: Kornél éjszakai fürdőzést is tervez

https://www.youtube.com/watch?v=KnV0E9tv-lA

Nincs ebben véletlenül egy cseppnyi mazochizmus?
Szerintem nincs. Ez inkább egy önszántunkból elvállalt minimális kellemetlenség, aminek számos előnyös hatása van. Nálam ez úgy megy, hogy a bevizezkedés legelején kb. 10 másodpercig érzem kicsit kellemetlennek a dolgot és ennyi az egész, 10 másodperc. Az összes többi érzést, amit a hideg víz okoz (mint pl a fürdés utáni fázás), annyira meg lehet szokni, hogy nem sorolnám a kellemetlenség kategóriába, csak tudomásul veszem, hogy létezik és haladok tovább.

Van-e valami bevett praktikád, ami segít fürdéskor elviselni a bőrfagyasztó mínuszokat?
Különösebb praktikám nincsen. Leggyakrabban egyedül megyek le a strandra, közben zenét hallgatok, és kicsit ráhangolódom a fürdésre. Ha végeztem a fürdéssel, akkor néhány perccel a fürdőzés után rendre jelentkezik egy, az ’afterdrop’-hoz hasonló jelenség. Ez a jelenség akkor lép fel, amikor a végtagokban lévő lehűlt vér visszajut a szívhez és az ember ’belülről’ kezd el fázni. Ez minden egyes alkalommal jelentkezik, és az egyetlen praktika ami bevált, nálam az, hogy egyszerűen csak sétálok. Sétával ez a fázás kb 10 perc alatt elmúlik. A forró tea, melegedő helyiség stb. egyszerűen nem működik, ekkor akár másfél órát is képes vagyok fázni a fürdés után.

Egyébként a legtöbb fürdésem 2 és 4 °C közötti vízben volt, a rekordom az 1°C, és alig várom hogy egyszer lehűljön a víz 0°C körüli hőmérsékletre. Ez a tél nagyon enyhe volt eddig, de így legalább lesz kihívás és cél a következő hidegvizes szezonra is. Jelenleg az a tervem, hogy 2018-ban minden nap fürdök, és év végén lesz egy ’365 fürdés’-es összefoglaló videóm. Azonban könnyen előfordulhat, hogy 365 nem fog sikerülni, de majd meglátjuk.

Mit szól hozzá a környezeted? Támogatnak ebben?
A családom először furcsállotta, de amióta megmutattam az erre vonatkozó irodalmat a hideg vizes fürdő előnyeiről, azóta támogatnak ebben a dologban.
A strandon a karbantartókkal szoktam rendszeresen találkozni, először teljesen őrültnek néztek, majd néhány beszélgetés során sikerült (talán) őket is meggyőznöm, hogy nem ’teljesen’ őrültség amit csinálok. Azóta már jóban vagyok velük, már nem lepődnek meg, ha jövök a strandra.
Arra vagyok kíváncsi, hogy vajon mikor találkozom az első fürdőzővel ?

Mivel töltöd a mindennapjaidat, amikor épp nem strandolsz a tél kellős közepén?
Kertész vagyok, és ilyenkor télen valamennyivel kevesebb munka adódik, ugyanakkor szeretnék saját vállalkozást indítani tavasszal. Ennek az előkészítésén munkálkodom elsősorban. Azért is járok minden nap a strandra, mert most biztosan megtehetem, és lehet, hogy a jövőben ezt nem tudom majd véghezvinni az elfoglaltságaim miatt.

Mit jelent számodra a Balaton közelében élni?
Számomra a Balaton és Balatonfüred jelent mindent. Itt nőttem fel, és több mint valószínű, hogy itt is fogok megöregedni. Szeretem benne a változatosságot, hogy nyáron nagy a nyüzsgés, télen pedig nyugalom van. Minden évszak sajátos, de egyik sem unalmas. Próbálkoztam más városban is élni, de úgy érzem, hogy nekem itt van a helyem.

Molnár Rita

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!