Akkor az igazi a kenyér, ha jól kong – 2 gyors házi kenyér recept a Balaton háziasszonyától

Ezek a kenyerek öregtészta és saját nevelésű kovász nélkül is finomabbak lesznek, mint amiket a hiperekben kapni.

Elhatároztam, hogy kenyeret sütök otthon.
Minden recept végén azt írták: úgy tudom meg, hogy eléggé megsült-e a kenyér, ha megkopogtatom az alját és jól kong, vagy morajlik, vagy zeng… szóval a megfelelő neszt kell hallanom, és máris én lehetek a saját konyhám pékje!
Isten látja lelkemet: én nagyon szeretem a kenyeret! Szinte bármelyiket! De azt is szeretem, ha a kenyérnek megvan az íze, és nem csak felvágottal vagy sajttal finom, hanem önmagában is.

Fotók: Madarász Ildikó

Az igazán jó kenyerek persze kovászosak, és semmi mást nem tartalmaznak, mint lisztet, vizet és sót a kovászon kívül. Jó érezni a gabona ízét, de az igazi kézműves kenyerek a kovásztól kicsit gyümölcsös, savanykás ízűek. Ízlés dolga, hogy a skálán kinek a savanykásabb, kinek a lágyabb ízűek jönnek be.

A Balatonnál is vannak nagyszerű pékek, akiknek nagy része nem pékként kezdte pályafutását.
De mivel egyikük sincs igazán közel hozzám, így egyik nap azt gondoltam, hogy megidézem szellemiségüket és kenyérillatot varázsolok a saját portámon.
Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, nekem sem öregtésztám, sem saját nevelésű kovászom, így maradtam a szódabikarbónánál, illetve az élesztőnél.
Dagasztani sem akartam annyira, így olyan egyszerű recepteket választottam, amit bármelyik háziasszony el tud készíteni. Például az egyik fajta kenyérhez szinte hozzá sem kell nyúlnia kézzel.

Persze ezek a kenyerek nem szállhatnak versenybe egyik nagyszerű pék keze munkájával sem, de egy biztos, hogy finomabbak lettek, mint amit a hiperekben kapni….. ja, és a sülő kenyér illata minden illatosítónál finomabb!

Ír szódás

·         450 g finomliszt
·         1 tk. só
·         1 tk. cukor
·         1 csapott tk. szódabikarbóna
·         kb. 400 ml író

Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
Az író joghurt és víz keverékével is helyettesíthető, kétharmad joghurt, egyharmad víz arányban.
Egy nagyobb tálba teszem a lisztet, beleszórom a sót, cukrot, szódabikarbónát.
Közepébe mélyedést készítek, ide öntöm az írót, vagy a vízzel elkevert joghurtot.  Nem szabad gyúrni vagy dagasztani. A tésztának lágynak kell lennie, de ne legyen ragacsos. Amint nagyjából összeállt, kiteszem a pultra és egy labdát formázok belőle. Belisztezem és kereszt alakban bevágom egy éles késsel, jó mélyen.
Azonnal mehet a meleg sütőbe, nincs kelesztési idő, nincs dagasztás, nincs gyúrás. Az alját megkopogtatva kongó hangot ad.
Ha felvágjuk, jellegzetes illata van, de másnapra ez eltűnik…

Zabpelyhes kenyér

–         35 dkg liszt
–         10 dkg. zabpehely
–         2 kk. cukor
–         2 kk. só
–         1 scg. szárított élesztő
–         1 ek. lenmag
–         1 ek. szezám mag
–         1 ek. hántolt napraforgó, vagy dió
–         kb. 4 dl. víz
–         1 ek. olaj

Az összes hozzávalót – először a szárazakat, majd a nedveseket összekeverem – akár fakanállal – majd mehet a sütőpapírral kibélelt formába. Nokedli tészta szerű tésztát kell kapni. A tetejét vizes kézzel vagy kanállal el is lehet egyengetni. A kétszeresére kelesztem.
Ha megkelt, azonnal mehet a sütőbe és kb. 40-45 perc alatt elkészül.

Madarász Ildikó

Iratkozz fel a Balaton Televízió Youtube csatornájára, ahol Ildikó főzőműsorait is láthatod!

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!