Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Category: #1 – Kiemelt főoldali kategória

Szupersztárok érkeznek Paloznakra

A tizenkettedik alkalommal szerveződő fesztiválon a magas minőségű zenei élmények mellett újra kulináris élvezetekkel és délutáni kulturális programokkal várják a látogatókat a Balaton-felvidéken – közölték

tovább olvasom »

Siófoki az Év bejglije

A Magyar Cukrász Ipartestület keddi közleménye szerint az idén negyedik alkalommal hirdették meg az Év bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára hagyományos diós

tovább olvasom »

Több száz program

Markovits Alíz a programok közül kiemelte, hogy Fructus Labiorum, azaz az Ajkak gyümölcse címmel advent első három hétvégéjén a város katolikus és református templomaiban nemzetközi

tovább olvasom »

Régészeti szenzáció

A legkorábbi, még tatárjárás előtti Árpád-kori remeteséget sikerült megtalálni, érintetlen, zárt egységként vizsgálható lelőhelyként és kolostortájként, közelebb jutva a rend korai történetének alaposabb megismeréséhez –

tovább olvasom »

Közös gondolkodásra hívnak

A drámai költemény ezúttal nem irodalomtörténeti szempontból kerül górcső alá, hanem a benne szereplő eszmék és problémafelvetések oldaláról tárul fel a tartalma – olvasható a

tovább olvasom »

Fákkal az élhetőbb környezetért

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hozzátette: Somogy, “az erdők országa”, ennek ellenére itt is lehet helyet találni még több fának, amelyek szebbé és

tovább olvasom »

Világsztárok Veszprémben

“A rendezvény kiemelkedő pillére a EKF programsorozatnak, különleges válogatás ízlésformáló fellépőkkel” – mondta Nagy Krisztián, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projektmenedzsere a fesztivál szerdai

tovább olvasom »

Első útjukat tették meg

A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg

tovább olvasom »
300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250