Új gyorsasági rekord a Balatonon

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

A 2024-es párizsi olimpiára készülő Bors Máté a mai hideg szeles időben egy repülő szörffel, úgynevezett iQFOiL-al vágott neki a rekord kísérletnek. Az eredetileg vitorlázók számára 1921-ben kiírt rekordversenyt azóta több kategóriában is lehet teljesíteni, így ma már létezik egytestű hajókkal, több testű katamaránnal és egyéb vízisport sporteszközzel is felállított rekord is. Az abszolút időcsúcs azonban mostantól Bors Máté nevéhez fűződik, aki korrigált idő szerint, 1 óra 36 perc alatt teljesítette a légvonalban közel 80 kilométeres távot, olykor 50 kilométer per órás sebességgel haladva. A hagyományok szerint a távot teljesítőknek az indulás és az érkezés időpontját a keszthelyi és a balatonkenesei vasútállomáson pecséttel szükséges hitelesíteni.

„Egy ilyen rekord megdöntéséhez folyamatosan készenlétben kell állni, nézni az időjárást és ha kedvező a széljárás, azonnal elindulni” – számolt be az előkészületekről Máté, hozzátéve: „a rekord megdöntése mellett célom volt az is, hogy egy ilyen teljesítmény által minél többen megismerjék az úgynevezett iQFOiL szörföt, ami napjaink egyik legkorszerűbb sporteszköze. A 2024-es párizsi olimpián a szörfösök már ilyen eszközökkel versenyeznek majd, ami elképesztően technikás és hatalmas sebességpotenciállal bír”.


Bors Máté sok éves vitorlás tapasztalattal a háta mögött váltott szörfre, célul tűzve, hogy a 2024-es párizsi olimpián képviselje Magyarországot. A sportág első Európa bajnokságát 2020 augusztusában rendezték Svájcban, amelyen Máté elsődlegesen a nemzetközi mezőny felmérése és tapasztalat szerzési célokkal vett részt. A versenyen részt vevő magyarok közül a legjobb helyezést az olimpikon Cholnoky Sára szerezte meg, a nők mezőnyében 6. helyen végzett.

A Keszthely-Kenese rekordról:

“Az 1920-as évek legelején a Balatoni vitorlázók egy csoportja hiányolt egy hosszú távú versenyt a tavon. Ezen igény alapján határozta el a Balatoni Yacht klub választmánya 1921. április 15-én, hogy kiírja a Kenese-Keszthely Rekordversenyt.” A kiírás a Magyar Yacht 1921. júniusi számában jelent meg. “A háború után a Balatoni Yacht Club megszűnésével a versenynek nem volt gazdája, s emiatt a kísérletek is elmaradtak. Az 1936-os rekord 50 éves évfordulóján határozta el Kiss Gyula és dr. Szénássy József, valamint a Magellán Klub, hogy halódó poraiból feltámasztják a versenyt.” Az 1998-as rekorddöntés óta – talán mondhatjuk,- elvesztettük ennek a versenynek a formalitását. A kilenc évnyi rekordidő mentes időszak után 2007-ben újra felfrissült az érdeklődés ez iránt a klasszikus rekordverseny iránt, majd 2011-től rendszeresen indultak versenyzők a távon, és javították a rekordidőt. Az eredeti kiírás óta eltelt 95 év, számos sikeres és sikertelen kísérlete bizonyítja, hogy a Kenese-Keszthely rekordversenyre szükség van, egy ilyen versenyre méltán lehetünk büszkék. Reményeink szerint e generációkat összekapcsoló verseny a hagyományokat követve folytatódik és továbbra is kiemelkedő eseménye marad a vitorlás sportéletnek.”

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tizennyolcszoros árat fizettek

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért kelt el Csopak közforgalmú kikötője. Kollár József, a Balatoni Hajózási

tovább olvasom »

Elutasítjuk a kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba – derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250

Iratkozz fel a Balaton legfrissebb híreiért

Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

© 2020 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!