Úgy készülünk, hogy lesz olimpia

970x250

A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna.
“A felkészülés egy előre jól megtervezett folyamat, az esemény csúsztatása hetekkel, hónapokkal nem életszerű, sportszakmailag nem helyes és nehezen megvalósítható” – fogalmazott a sportvezető. Kulcsár ugyanakkor hozzátette, vannak olyan sportolók, akik jelenleg akadályoztatva vannak, de a MOB-nak az egyik legfontosabb feladata éppen a folytonos és magas szintű felkészülés biztosítása.
“Az olimpiai család minden képviselője, a NOB, a sportszövetségek, a tokiói szervezők és a nemzeti olimpiai bizottságok is a változatlan megrendezés mellett érvelnek” – jelentette ki a MOB-elnök. Tájékoztatása szerint a NOB minden érintettel videokonferenciát folytatott a héten azok után, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága kidolgozta azokat az alapvető kritériumokat, amelyek szükségesek a nyári rendezéshez.
“A nemzeti olimpiai bizottságok képviselői egyenként, név szerint szavaztak a Thomas Bach elnökkel történt egyeztetés után, és egyöntetű, százszázalékos támogatottságot kapott a NOB javaslata” – fogalmazott Kulcsár Krisztián. Kiemelte, még több mint négy hónap van az olimpia rajtjáig, nekik pedig minden szakértő azt mondja, hogy semmi okuk semmilyen drasztikus döntés meghozatalára.
“Minden sportoló, edző és mi is úgy gondolkodunk, hogy július 24-én elkezdődnek a nyári játékok Tokióban, ahonnan augusztus 10-én jövünk majd haza.”
A koronavírus-járvány terjedése miatt elmaradt kvalifikációs versenyekkel kapcsolatban azt mondta, a nemzetközi sportági szövetségekkel kötött megállapodásnak egyik legfontosabb eleme, hogy a már megszerzett kvóták érintetlenek maradnak.


“Amely versenyeket, tornákat pedig egészségügyi kockázat nélkül meg lehet rendezni, azokat meg fogják rendezni” – tette hozzá Kulcsár. Elmondta, lehetőség van a kvalifikációs időszak megnyújtására – legkésőbb június 30-ig -, illetve a szövetségek átdolgozhatják saját kvótaszerző szabályaikat, és eseti jelleggel bizonyos sportágakban akár kvótaszám-növekedést is elfogadhat a NOB, amennyiben “valamely versenyzőre nézve méltánytalan helyzet állna elő”.
“Egy olimpiát elhalasztani nem olyan, mint egy esküvőt, nem véletlen, hogy erre még soha nem került sor. Olyan már volt, hogy elmaradtak a játékok, de a második világháború után, 1948-ban London romjain már megrendezték a játékokat, ez mindent elmond a NOB mindenkori vezetésének álláspontjáról” – tette hozzá az elnök, aki azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a dolgok még változhatnak, és a NOB által kidolgozott kritériumrendszerben első helyen az emberi egészség védelme szerepel.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

Iratkozz fel a Balaton legfrissebb híreiért

Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

© 2020 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!