A fonyódi kolbászfesztivál margójára

2018. február 2. és 4. között tartották a IX. Kolbászfesztivált, ahol mind a három nap szerephez jutottam.
Nem mondom, hogy a program utolsó napján, vasárnap este nagyon kellett volna az a bizonyos altatódal, mert szerintem egy jóféle terepbombázás sem tudott volna zavarni!
De kezdjük az elején!

Pénteken interaktív gasztro show-t tartottam a nagyérdeműnek, természetesen mindkét bemutatásra szánt ételemben kolbászban gondolkodtam. Először vörös lencse krémlevest készítettem kolbász chips-el és finom balzsamecettel, majd kolbászos-juhtúrós puliszkát, sok tejföllel.

Fotó: Madarász Ildikó

Persze, mondanom sem kell, a levest először tukmálgatnom kellett, hogy legalább egy kortyintás erejéig megkóstolják, de miután a legnagyobb kétkedőket is meggyőztem, hogy ez igenis finom, futótűzként terjedt a híre, hogy kérem ez ehető, sőt isteni. Mitől is? Hát a benne levő karakteres fűszerektől, mint mondjuk a fokhagyma, gyömbér, koriander, római kömény, stb. – és persze a leves önmagát sűrítette a keleties vörös lencsének köszönhetően.
Hát, a puliszka, az csak puliszka, bár sokan már csak polentaként ismerik ezt a régi, paraszti ételt, de állíthatom, hogy egy morzsa sem maradt belőle
A gasztro bloggerek mellettem pedig toros palacsintával, illetve fonyódi kolbászos szendvicsre keresztelt ételekkel vidították és töltötték meg az érdeklődök hasát.

Szombaton aztán elszabadult… a kolbász Fonyódon!
Hogy milyen, amikor 32 csapat állítja meggyőzően, hogy az ő kolbászuk a legjobb a földkerekségen?
Mennyei! Mert meg is akarnak győzni erről és nem csak szóban, hanem tettekkel is, vagyis azonnali kolbászkarikákkal egy fogpiszkáló végén.
Én meg hagytam, d győzködjenek! Persze volt itt minden: füstölt áruk minden válfaja, tepertő krémek kánaánja, csülök krémek násza, 100 éves receptek alapján készült sütik, káposztás tutyik, hajtókák és bélesek, no és a jófajta májasok!
Mindezt a csapatok díszesen felöltözött kínálói tálcákon, fatányérokon az orrunk alá. Aki a dizájnra nem adott öltözet terén, akkor ott meg a legkommunikatívabb állt ki, és rikkancsként hirdette az étel fenségességét.

Fotó: Pexels

Ahány csapat, annyi ízlés, annyi hagyomány, annyi 150 éves ük- vagy szépapa recept! A békési hatás szerint köményes, a somogyi szerint köménymentes a kolbász, volt, aki fűszerezés után darált, volt, aki krumplit tett a húshoz. Nem tudom, hogy Ukrajnában ez mennyire hagyomány, de az onnan érkező csapat koriandert és konyakot is rakott a kolbászba. Hogy milyen lett az eredmény? Hát, azt sajnos nem kóstoltam, talán ez volt az egyetlen fájdalmam, hogy a legkülönlegesebb kimaradt a repertoáromból.

Persze, ezen a napon nem csak a belbecs, hanem a külcsín is fontos volt, hisz a csapatok kész kis kolbász enteriőrt varázsoltak, nagyrészt kolbász és füstölt árú felhasználásával.
A balatonföldváriak a csigakilátójukat készítették el maketten és azt díszítették kolbászkarikákkal, volt, aki komplett kapuszívet font kolbászból, voltak roskadásig megterített kínáló pultok, és persze a pajzánság sem hiányzott… hisz a kolbász jó alapanyag, minden viccforrásnak.
Hogy ki nyert? Az mindegy is! Hisz mindenki nyert, aki ott volt szombaton, a kolbásztöltők és kolbászevők is, a pálinka ivókról nem is beszélve!

Vasárnap pedig minden ott folytatódott, ahol azt szombaton abbahagyták! Csak a csapatok voltak mások, hisz a Balaton környéki települések versengtek a legjobb kolbász címéért!
Szombaton interjúkat készítettem és közvetítettem az eseményről, vasárnap pedig az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem a zsűrielnök.
Ezáltal a csapatok még jobban a kedvemben akartak járni, még több pálinka került a kezem ügyébe, még szívélyesebb volt a kínálás, apró ajándékokkal halmoztak, és miután megtudták, hogy engem lehet káposztás bélessel vesztegetni…. No, ott gyomor nem maradt laposan.
A balatonendrédiek csipkét vertek, a kőröshegyiek népviseletbe bújtatott hölgyeket vonultattak fel, a balatonkeneseiek bemutatták egész repertoárjukat kézműves termékeikből, a zamárdiak pedig tömtek a bélessel…..

Mire végigettem a 14 csapat összes kínálatát, megkóstoltam a jófajta északi parti borokat – meg az ordacsehi otellót – és ettem hájas tésztákat, és mártogatós töpörtyű krémeket… na akkormég hátra volt a kisült kolbászok mustrája és kóstolása.
Hát, ettem már lelkesebben sült kolbászt!
De a becsület azt kívánta, hogy mindegyikből egyek még egy falatot.
Persze, a döntés nehéz volt, mert hisz mindenki tökéletes volt a maga nemében, de egy sorrendet mindenképp fel kellett állítani. De nem maradt senki díj nélkül és persze plüss malac nélkül sem.
Én sem.

És, hogy mikor eszem legközelebb kolbászt?
Hát nem várom meg a következő kolbászfesztivált, de hogylegalább egy hónapig még a krumplilevesbe sem rakok, az tuti….
És a végére egy fontos üzenet: le a kalappal a szervező párosnak, akik megálmodták és már kilenc éve álmodják minden évben újra ezt a gasztrofesztivált. Szerintem a kezdeményezés nélkül szegényebbek lennénk egy csodás hétvégével!
Köszönjük Gábor és Robi!

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!