Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Fogyókúrán a Balaton háziasszonya

Ma megint hétfő van. Szeretem a hétfőket, mert mindent újra lehet kezdeni hétfőként. Például a fogyókúrát.

A párom mától isti bizti, hogy fut a kutyával, mert a kutyának is jót tesz meg persze neki is, én meg mostantól tényleg komolyan veszem a diétát!

A nagy rákészülés a fogyókúrára
Mindent tudok a módszerről.
Egész múlt héten erre készütem.
Utánaolvastam, megbeszéltem a barátnőimmel, voltam a bevásárlóközpontban, megvettem a szükséges élelmiszereket (nem egy olcsó mulatság fogyózni!). Átpakoltam a szekrényemet, előreraktam azokat a ruhákat, amiket már egy jó ideje nem bírok felvenni, hogy a pszichés motiváció is meglegyen, és hűtőmágnessel rögzítettem az egyik nem épp előnyös fotómat a frigóra!
Tehát készen állok. Este megmértem magam (kilogramm, mell-csípő-derékbőség) az adatokat tárolom a titkos mappámban.

Fotó: Pixabay

Diéta lendületben
Hétfő. Délelőtt tíz óra van és szinte érzem, hogy már karcsúbb a derekam. A reggelim nem volt valami nagy durranás, de a cél érdekében bármit kibírok… csak lenne már dél!
Addig még két teljes óra, és a reggelire elfogyasztott narancs igen-igen egyedül érzi magát a gyomromba, de ekkor rápillantok mindig gyönyörű, karcsú kolleganőmre, Hajnira, és megacélosodom.
Délben megeszem a mai napi ebédre való húst, természetesen mindennemű borzalom nélkül, mint krumpli, kenyér, vagy tészta, csak egészségesen, savanyú káposztával.
Érezem is a hatást. ÉHES VAGYOK!
Gyorsan iszom egy kis ásványvizet, ezzel akkor elleszek egy darabig.
Aztán tényleg elvagyok, indulok haza – persze gyalog, mert a mozgás is fontos és ma gyönyörű idő van – útközben persze be kell menni a Schmidékhez, a kisboltba, mert az oké, hogy én fogyózok, de a három fiú otthon ugyanúgy kéri a vacsorát, mint tegnap, és holnap reggelire is kell venni valami szendvicsnek valót.
Szóval bemegyek, megveszem, beleszippantok a friss kenyér illatában, fizetek és cipekedek haza. Otthon kipakolok, elkészítem a vacsorát, míg a családom eszik, én mosogatok.
Ez már az elmúlt 31 alkalommal is bevált.
Én nem vacsizom, mert most azt találtam ki, hogy ötvözöm a 90 napos diétát a Norbi féle pontozóssal, csak hogy a hatás biztos legyen. Ma a lehető leggyorsabban ágyba akarom tudni magam, HBO-n úgyis feliratos film megy, a Dr. House majd csak szerdán lesz, tehát nyugodtan hajthatom álomra a fejem, nem maradok le semmiről, a vacsorámon kívül.

Fotó: Pixabay

A fogyókúra nehézségei
Kedd. Korgó gyomrom ébreszt, de a tudat, hogy túl vagyok az első napon – ami, mint tudjuk a legnehezebb – felvillanyoz.
Ma zöldség nap van és tudom, hogy ehetek paprikás krumplit, amit imádok, így hipp-hopp elrepül a délelőtt, már habzsolhatom is a forróra hevített burgonyát.
A biztonság kedvéért dupla adagot eszek – persze magában – mert ugye este úgysincs vacsora. Letudom ezt a napot is, majd sorban a következőket.
Veszem a centit, mérem magam, történik is valami, ennek örülök, csak az a fránya gyümölcsnap ne lenne! Életem megkeserítője! Ráadásul a kollega most ünnepli a névnapját, hozott barackmagot, gyümölcskenyeret. Ha gyümölcsnap van, akkor talán nem nagy bűn gyümölcskenyeret enni, de csak egy nagyon vékony szeletet, egyébként is rettentőn ég a gyomrom a sok savtól, tehát ez még jót is tesz.
Aztán holnap megint húst ehetek! Talán egy picuri szelet piritóst lehet enni hozzá – ezt még a fogyókúra engedi is – csak ne lenne olyan finom, és én ne lennék ilyen falánk, mert három alatt meg sem álltam.

Mindig lehet újrakezdeni…
Aztán észrevétlen kúsznak be az apró bűnök és azt veszem észre magamon, hogy az eltelt 10 nap után megint szinte rendesen eszem, persze minden egyes falatot megmagyarázva először magamnak aztán a kolleganőmnek aki, ma reggel azt kérdezte, hogy: abbahagytad a fogyókúrát?
A választ is nagyszerűen kitaláltam, de belül, mélyen magamban éreztem, hogy megint én maradtam alul.
De két nap múlva megint hétfő lesz…

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!