Az a bizonyos decemberi varázs… - Balaton Televízió hírportál

Az a bizonyos decemberi varázs…

Az év, amikor majdnem karácsonyfa nélkül maradtunk

Amikor a párommal együtt raktuk fel a kinti világítást, és már háromszor visszatekertük és már tényleg minden pöpec volt, meg párhuzamos, meg egyenlő távolságban álltak a hurkok… na akkor derült ki, hogy egy kb. 80 cm szakaszon nem ég… és én már akkor tudtam, hogy ez a december sem fog máshogy lezajlani, mint az előzőek!

Én nem eresztettem eléggé a fénykábelt! Ő túl szorosra húzta! Épp csak pár centin múlott, hogy a jégcsapok pont végigérjék az ablakmélyedést, és persze a szeget is épp oda sikerült verni, ahol a vezeték húzódik! Szemeink szikráztak az égők helyett!

Végül persze megegyeztünk, hogy az idén – az amúgy is szoros költségvetésbe – akkor még beírjuk az új kültéri égősort is.
Még van egy kis idő karácsonyig, de én már agyonaggódom magam!

Miért is? Amiért Te!
Azért, hogy mindent sikerüljön véghezvinnem, amit a fejemben elterveztem. Hogy végre essen a hó és lehessen újra a nyulasba szánkózni, hogy halljam a gyerekeim önfeledt nevetését, amikor épp felborulok és a lábam szanaszét. Hogy a friss hóban sétálhassak a csípős hidegben, míg otthon fő a borsóleves. De a tervek csak ritkán szoktak valósággá válni, a sors nagy rendező!

Fotó forrása: Madarász Ildikó

Volt olyan év, hogy majdnem karácsonyfa nélkül maradtunk.
A vidéki ember kiváltsága, hogy 24-én is kivágathatja az előzőekben kiválasztott, lefoglalt, megjelölt fenyőt. Évek óta így szerezzük be a fát. Hihetetlen élmény látni a gyerekeim arcát, amikor a fenyvesben fától fáig ugrálnak, lobbiznak egy picivel magasabbért, csatákat vívnak plusz húsz centiért, ötletekkel bombáznak, hogy hogyan is lehet a 4 méteres fát a 2,8-as szobába felállítani.

Szóval egyik évben úgy történt, hogy megtaláltuk az az évi fánkat, megjelöltük és 24-én mentek is a fiúk kivágni, én meg a legnagyobb nyugalomban paníroztam a pontyot.
A nyugalmam addig a pillanatig tartott, míg meg nem érkeztek és nem közölték, hogy az összes fát ellopták az éjjel! December 24., délután 5 óra, már a faárusok is rég hazamentek káposztát enni, mi meg ott álltunk a karácsony jelképe nélkül! Eszeveszett rohanásba kezdtünk, felhívtuk a barátokat, ismerősöket, régi cimborákat, hogy nincs-e fenyősövényük? Vagy ki vett két fát, mert az asszonynak az első nem nyerte el a tetszését? Már mindegy, hogy milyen, nekünk az lesz a legszebb!

De senkinek egy nyamvadt sövénye, senkinek plusz fája, sehol egy árus! Már-már azon voltunk, hogy jó, akkor feldíszítjük a fregolit, olyan még úgy sem volt, mikor a virágboltos ismerősünk hívott, hogy neki hoztak egy maradék fát koszorúnak, hát nem épp a legszebb, de ha nincs más….
Kitörő örömmel mentünk az összesen 7 ágból álló, kicsit már potyogó levelű, féloldalas fáért. A világ legrondább fenyője a miénk volt!
De feldíszítettük és úgy már kicsit jobb színbe került, és soha annyi kép nem készült egyetlen fáról sem, mint az az éviről.

A sort sokáig folytathatnám, a közbejött és nem várt események alakulásával kapcsolatban. De szerintem ettől szép, ettől igaz a karácsony minden apró mozzanata: a megoldás keresése, a probléma elhárítására tett együttes erőfeszítés és aztán a feloldás, a közösen átélt, hatalmas megkönnyebbülés és az öröm.
Persze, azért az idén is szentül fogadom, hogy kész haditervet készítek, hogy senki és semmi ne maradjon el, hogy ellazulva, kényelmesen, hátradőlve élvezhessem az advent utolsó perceit.

Fotó: Pixabay

Lapozom a női magazinokat, figyelem a műsorokat, amik tele vannak jó tanácsok ezreivel, hogy egy rendes, gondos, felelősségteljes háziasszony, hogy is fogjon hozzá az adventhez, hogy csinosan, pihenten, frizurával a fején, elsimult, ájtatos arccal állhasson a fa mellett, csillogó szemekkel a csillogóan tiszta lakásban, a jó előre elkészített és bekészített, csupa egészséges, de ugyanakkor hagyományos ételek finom illata közepette.

Az én emlékeim valahogy nem épp így festenek! Mert mire a fodrászhoz érnék, már rég betelt a naptárja, a bejgli mindig szétesik, a zserbón a csokimáz állandóan ragadós, valamelyik égősor biztosan pont akkor ég ki, csillagszórót minden évben akarok feltétlen venni, de ezt mindig elfelejtem, a csomagoló papír soha nem elég, a mézeskalács csak húsvétra puhul meg, a káposztában a gombócok általában szétfőnek és mindig tanácstalan vagyok az ajándékokat illetőleg.
De mi szeretjük a ragadós zserbót, mert lehet utána fürödni, vicces képeket készíteni a csupa csokis gyerekarcokról és minden évben megemlegetni, hogy az idén kipróbálok egy másik receptet!
A mi karácsonyunk… ami most még előttünk van és még hiszem, hogy eljutok a kozmetikushoz, de a zsigereidben érzem, hogy: á dehogy (!), inkább egy kozmetikusnyi idő alatt készítek a sógornőmnek egy fényképtartót, hogy beletehesse a csupa csokis keresztlányom képét…

Madarász Ildikó