2 új látványos húsvéti étel recept – pompás ízek kevés alapanyagból, gyorsan

Amikor az első tavaszi szél kifújja a konyhámból a több órás főtt sonka illatot… na, akkor tudom biztosan, hogy mindjárt itt a húsvét.Vannak tradicionális ételek, amiket nem tudom miért, de tényleg csak húsvétkor készítek.Ilyen mondjuk a főtt sonka vagy a hármas fonott kalács, és talán még ide sorolódik a répatorta.
De tavaly óta felvettem új húsvéti ételeket is a repertoárba, amiket direkt séma törésként többször is készítek az év folyamán. Látványos ám egyszerűen elkészíthető húsvéti receptekről van szó, amik kevés alapanyagból készülnek és roppant finomak!

Töltött tojások sütőben sütve

Hozzávalók:

6-8 db. főtt tojás
1 ek. vaj
1 ek. tejföl
1 doboz lazac pástétom
kb. 8 dl. tej
2 ek. vaj
1,5 ek. liszt
só,bors, szerecsendió
füstölt sajt

A tojásokat keményre főzzük, majd félbevágjuk és kiszedjük a sárgáját. A sárgájához hozzáadjuk a tejfölt, a lágy vajat, illetve a lazac pástétomot, igény szerint sózzuk, borsozzuk és nyomózsákba téve a masszát, visszatöltjük vele a felezett tojásfehérjéket.
Ezután vajból, lisztből, tejből besamelt készítünk, szerecsendióval és sóval ízesítjük. Egy hőálló tálba öntünk egy kis besamelt, ezekbe ültetjük a felezett, töltött tojásokat, majd a tojásokra még mártást öntve kb. 10 percig sütjük. A sülés után rászórjuk a reszelt sajtot és kb. 3-4 perc alatt ráolvasztjuk. Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Húsvéti vagdalt

Hozzávalók:
50 dkg. darált pulykahús
2 tojás
kb. 3-4 szál sárgarépa
só, bors, pici piros paprika
fokhagyma ízlés szerint
pici zsemlemorzsa

A répákat lereszeljük és az összes hozzávalót jól összedolgozzuk. Ízlés szerint lehet hozzáadni reszelt zellert, vagy zsenge félig főtt zöldborsót stb.
Egy téglalap alakú sütőben, vagy őzgerincben, vagy kipogácsázva, kicsit megszórva zsemlemorzsával, sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat!

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!